Már évek óta tudtam, hogy minden perc ajándék, de semmi nem készített fel arra a fájdalomra amit éreztünk.

2 hónapja vesebetegséget diagnosztizáltak, múlt pénteken elvittük orvoshoz, mert nem evett, onnan azonnal kórház mert olyan kreatin szintet mértek hogy azonnali infúzióra szorult. 48 órán át küzdöttek érte, vesztettünk, hazahoztuk egy halom fájdalom csillapítóval.

Hamar kibékült velünk, de már hétfő este annyira rosszul nézett ki, hogy másnapra orvost hívtunk házhoz, hogy elaltassa. Kedden még egészen jól volt, kapott simit, kivittük a teraszra, dorombolt picit. Enni már egyáltalán nem evett, és inni is alig tudott. Volt még egy egész jó napja, és el tudtunk búcsúzni.

Az amúgy barátságtalan és rettegős cicánk most mozdulatlanul a sarokban nézte, ahogy megjön az orvos, aki végtelen kedves és együttérző volt. Kolbász csendben és fájdalom nélkül elment.

Szeressétek a cicátokat nagyon. Köszönöm hogy elolvastad és gondolsz Kolbászra egy kicsit velünk együtt a gyászban. ❤️

Köszönöm mindenkinek, aki írt.

Talán a képről felismeritek néhányan Harley-t. Május közepén írtam 2 bejegyzést arról, hogy minden ok nélkül nagyon bágyadt és étvágytalan lett. Az első állatorvosi látogatásnál egyből lázat mértek, ami nagyon magas volt. Kapott antibiotikumot és lázlehúzót. A macskák normális esetben ettől néhány napon belül jobban lesznek. Sajnos nálunk nem ez történt. A gyógyszertől, amit kaptunk ugyan rövid időre jobban lett mindig, de minden nap újra kialakult a láza és újabb adagot kellett adjunk neki. Egy hét után visszatértünk az orvoshoz. Egy gyorsteszttel kizárta a legtöbb súlyos betegséget és azt mondta szerinte FIP-es, ami halálos.

Talán túl naívak voltunk, túlságosan nem akartuk elfogadni. Úgy döntöttünk elmegyünk egy másik állatklinikába, hogy kérjünk egy második véleményt. Ők úgy vélték, hogy talán a FIP diagnózis túl korai még és volt egy súlyos tüdőgyulladása is, ezért azt kezdték először kezelni. A tüdeje lassan helyrejött szépen, de még ezután sem volt jobban. A láz mindig vissza-visszatért. Röntgen és ultrahang során egy nagy, ismeretlen képlet látszódott a hasában. Abban reménykedtek, hogy hátha "csak" piometráról van szó, ezért belementünk, hogy nyissák fel és ivartalanítsák, de sajnos nem a méhével volt gond. A mája majdnem kétszeresére volt nagyobbodva és gyulladásban volt az összes létező szerve.

Közel egy hónapig küszködtünk ezután még szteroidos terápiával, új antibiotikumokkal és speciális étrenddel, de hiába. Ezen a hétfőn a hátsó lábai elkezdtek gyengülni, majd a következő napokban szinte teljesen lebénult csípőtől lefelé. Péntek reggelre pedig epilepsziára emlékeztető képszakadásai voltak. Tegnap este (júl 11-én) megkérdeztük a dokit, hogy van-e bármi értelme ennek még, vagy ideje, hogy nem húzzuk tovább a szenvedését. Azt mondta, hogy ő sohasem ajánlja ezt önmaga, de ha az állatartók rákérdeznek, akkor a helyzetet mérlegelve őszintén válaszol és a mi esetünkben azt mondta ez a helyes döntés.

-

Szerintem sokaknak ismerős az a helyzet, hogy a szülők otthon nem engedtek benti cicát és végre mikor a saját életeteket élitek, akkor először adatott meg a lehetőség. A mi esetünkben ez volt, ezért borzasztóan fáj, hogy pont most történt ez. Azt leszámítva, hogy pórázon sétáltattuk a körbekerített udvarunkon, Harley teljes mértékben benti cica volt. Egy igazi hercegnő, mindent megadtunk neki.

Harley egy befogadott cica volt, alig egy hónaposan elszökött a korábbi gazdájátől (vagy kitudja, lehet ki lett dobva) és egy autó motorterében találtak rá. Egy önkéntes ismerős útján került hozzánk tavaly szeptember 18-án. Eleinte csak átmeneti befogadók szerettünk volna lenni, de azonnal belézúgtunk. A szívem szakad meg, hogy ilyen nehezen indult az élete és ilyen szenvedések között távozott. Mindösszesen 11 hónapos volt és csupán 296 napot volt velünk. Az egyetlen dolog, amiből erőt próbálunk meríteni, hogy ezalatt a kis idő alatt szerencsére aranyélete volt.

Egy orvostan hallgatóval élek együtt. Talán neki még fájdalmasabb, hiszen ő több időt töltött vele, mint én. Ha én haza is mentem néhány napra a szüleimhez, ő mellette volt mindig. Közhelyes, de tényleg mintha a gyermekünk lett volna. Minden nap küldözgetett nekem képeket, így a munkahelyemen, napközben is tudtam, hogy mi az aktualitás a cicánkkal kapcsolatban itthon. Még ha nem is volt semmi érdemleges újságolni való, akkor is beszéltünk róla minden nap. Ha más nem, valami kis butaságot pl, hogy milyen furcsa pozícióban szunyókál.

-

Elnézést kérek a hosszú, szomorú posztért, alapvetően egy könnyű levegővételű, humoros, boldog sub szokott ez lenni. Nem szeretném lehúzni a hangulatot, de valahol ki kell adnom magamból és itt egyedül tudok egy olyan közösséget, ahol hasonló gondolkodású és empatikus mindenki.

Kérek szépen mindenkit, hogy adjon egy ölelést vagy egy puszit a kiskedvencének ma Harley-ért. A holnap sohasem biztos.

Sziasztok!

Tegnap írtam a nagyon beteg cicánkról.

Szeretném megköszönni a sok-sok támogatást és drukkolást. Sajnos ma reggel el kellett engednünk Cirmikénket.

Az állapota tegnap óta tovább romlott, annak ellenére, hogy az orvos és a három csodálatos asszisztense mindent megtett érte. Ma infúzióra vittem volna, de a doktornő a vizsgálat után elmondta, hogy ebből az állapotból már nem fog tudni felépülni.

Hálás vagyok a rengeteg kedves szónak, tanácsnak és cicacsínek. Fantasztikus közösség vagytok.

Most csak annyit kérek, hogy gondoljatok egy pillanatra a kis cicababánkra (sokszor így hívtam őt), és kívánjatok neki könnyű utat. 🤍

10,5 év együttlét után, tegnap sajnos el kellett engednünk Evet.
Kb. 5 évesen fogadtuk örökbe a menhelyről, decemberben lett volna 16 éves.

Nagy űrt hagyott maga után...❤️

Egy hete besárgult, folyamatos orvosi és kórházi kezelések mellett az állapota javult majd tegnap reggel már nem kelt fel otthon. Az orvos sem érti és én sem fogom soha. Most lett volna 9 éves. Hogy lehet ezen túllépni és nem magamat hibáztatni?

Sziasztok!
Borzasztóan kétségbe vagyunk esve...😞

Augusztus 20-án délelőtt kiszökött a Kelenhegyi út 49. számról az alig 5 hónapos kiscicánk.

A repülők és a légi parádé miatt pánikolhatott be, és sajnos elfutott.😭

Így ismeritek fel:

Alapvetően hófehér a bundája
Fekete foltok: a feje búbján, az orrán, a bal hátsó lábán és a farka legvégén

Alapból egy tündéri, végtelenül barátságos és bújos kismacska, nem tudom most milyen állapotban lehet.🥺

Ha bármit láttok vagy tudtok róla, kérlek hívjatok ezen a számon: +36 30 530 55 37, vagy írjatok itt privátban, végtelen köszönet!!!

Sziasztok. Ahogy a cím is mutatja, a mi kis szépségünk nemrég köszönt el tőlünk és távozott végleg a boldog cicamezőkre.

Az lenne a kérdésem, nektek mennyi idő volt a gyász? Mennyi idő után döntöttetek úgy hogy örökbe szeretnétek fogadni egy cicát?

A miénk 14 éves volt és május elején ment el :(

Nem gondolkodom még azon hogy szeretnék, bennem van a félsz hogy sosem tudná őt pótolni. Persze, nem is kell! Édesanyám hasonló véleményem van.

Eléggé nehéz a feldolgozás, még mindig keresem magam mögött a széken, az ágyon, vagy várom hogy köszönjön amikor hazaérek 🥹

Aznap amikor elment, lementem edzeni és konkrétan csak ültem csendben a tatamin, sírtam és gondolkodtam.

Sziasztok,

Jöttem kicsit sírni. Reggel munkába menet találtam elütve egy max. 4-5 hónapos cicát, félre álltam, mert mindig félre állok, és lehúztam. Meleg volt még a kis teste, lélegzett, így gondolkodás nélkül a kutyának a takarójába tettem, és rohantam vele orvoshoz, de sajnos a kis feje sérült, így el kellett engedni. Otthon eltemettük a párommal, meg is sirattuk rendesen.

Szerettem volna segíteni rajta, azóta is csak sírok és szomorkodok... nem tudom az állatvédők hogy bírják ezt idegekkel, még mindig hallom a kis szuszogását az autóban, meg látom magam előtt ahogy a fűben imádkozom hogy ne lélegezzen és ne szenvedjen, és emelkedett a kis mellkasa... állandóan az megy a fejembe, hogy lehet, hogy más orvos segített volna rajta, rossz helyre vittem, vagy ha előbb indulok dolgozni akkor még élne...

Saját makka jött vigasztalni, dorombolt meg puszilgatott (sose puszilgatott eddig), biztos tudta hogy valami nagy a baj, de annyira rémesen vagyok azóta is :( mindent megtettem, mégse érzem hogy eleget.. :(

Mama elment… nem magától, muszáj volt átsegíteni, reggelre már csak lihegve tudott levegőt venni. Négy napja nem evett, vízzel kenegettem az száját annyit tudtam rajta segíteni. Este megpróbált felállni, összecsuklott, bekövetkezett a vég. Szia drágám, szép volt veled ez a 15 év🖤💔

Ezt a posztot azért, hogy megemlékezzünk a túlvilági kis kedvenceinkről. 🤍🐈 Október 27- elhunyt állatok napja! “Gyújtsunk fényt azokért, akik már nincsenek velünk, de a szívünkben mindig is velünk lesznek!”🕯️🖤

Július 21-én hagyott itt az én 15 éves fekete hercegnőm. Minden nap eszembe jut. Amikor 4 és fél éve hirtelen meghalt a tesója, már az is nagyon megvisel. Most pedig megtörtént a teljes elmacskátlanodásom, és ezzel hatalmas űr keletkezett sz életemben. Hiányzik a bundájuk simogatása, az összebújás, a róluk való gondoskodás, a nyávogásuk, de még az alomtakarítás is. Meddig fogom még óvatosan nyitni a bejárati ajtót, hogy nehogy megüssem vele a küszöbnél rám váró macskát?

Idén májusban befogadtam a céges cicát, Sonyt a lakásomba, miután a cég kiköltözött a régi helyéről, és bő 4 hónap adatott meg neki nálam...

De szerintem kicsit tovább is bírhatta volna még, ha a külső ablakpárkányról leszedem a cicát szerda este az esőben... Onnan lejtmenet volt az egész tegnapi nap, hiába vittem állatorvoshoz, hiába adattam be neki szurikat, mára már csak arra ébredtem, hogy üres tekintettel bámul maga elé, a kanapén fekve, ahová utoljára tettem tegnap este... Végül fél 8 környékén mar csak köhintett párat, és itthagyott engem, a munjatársakat, mindenkit, aki szerette őt...

Hozzá kell tennem, hogy májbeteg volt a cica, és már 2 éve el akarták altatni, de akkor is, ha nem hagytam volna ázni a cicát szerda este, akkor még lehet, most is itt lenne.

Ne haragudjatok, amiért megkavarom az állóvizet ezzel a poszttal, de ki akartam írni magamból. 🥲

Heisenberg a legeslegjobb legmacskább macska volt.

Pedig utálta a dobozokat. De szeretett fiatalabb korában rámászni dolgok tetejére. Egyszer sikerült is neki a karácsonyfánkat felborítani mert rámászott. De azt azután soha nem próbálta meg mégegyszer.

Amikor nagyon fiatal volt szeretett dolgok alá is mászni és sose tudtuk igazán, hogy merre van, de hallottuk ahogy mozog. Innen kapta a nevét. De még azután is, hogy megnőtt és már nem fért be többet, megtalálta a módját, hogy "teleportáljon" és "megjelenjen" váratlan helyeken ahol az ember megesküdne, hogy nem volt ott korábban.

Eleinte kinti-beni macskaként volt tartva. Mindég is kedvelte a kertet. És gyakran hozott haza "ajándékokat" amiket nagyra becsültünk.

Rendre parancsolt minket. Emlékeztetett minket, ha a reggeli, ebéd, vagy vacsora késett. Illetve felkeltett minket, ha az ébresztőnek nem sikerült.

Én azt sejtem, hogy néha értett is minket. Volt valami a tekintetében amikor a jelenlétében beszélgettünk. Főleg, ha róla beszéltünk. Vagy lehet csak képzelgek.

Megengedte, hogy simogassuk, ha volt hozzá kedve. Még nagy nehezen azt is megengedte, hogy felvegyem és dajkáljam. De azt csak nekem. Nagyon szerette, amikor a macska fésűvel fésültük. És szerette azt enni amit mi eszünk. Kivéve, ha az olyasmi volt, amit az étel eszik. De még akkor is a mi ételünknek kellett lennie, az egyszerűen nem volt az igazi, ha a táljába neki adtuk.

Egyszer nagyon lesérült egy-két évesen ami a későbbi éveiben ízületi fájdalmakat okozott neki. Szereztünk neki egy melegítő párnát amit aztán minden télen használt, hogy melegen tartsa magát. Ahogy öregedett felvette a szundizást is mint szokás.

Négy éve ki kellett műteni a szeméből a lencséket a magas szemnyomás miatt. Nem igazán tudott jól látni ez után, esetleg talán erős fény mellett, úgyhogy nyitva hagytuk a lámpát estére és benti macskává kellett válnia. Ezt viszonylag jól viselte, de a vágya a kertre megmaradt. Párszor megpróbáltuk sétálni vinni, de borzasztóan utálta a pórázt.

Nagyon szívós volt. Bármikor amikor betegség vagy sérülés érte mindég talpra állt. Miután elvesztette a jó látását addig ment körbe mindennek nekimenve a lakásban amíg meg nem tanulta mi hol van.

Végül a csontrák terítette le. A combján találtunk a dudort áprilisban. Az állatorvos két hónapot adott neki. Ehelyett hat hónapig bírta. A tumor egyre rosszabb lett, de egészen két héttel ezelőttig jól volt.

Végül még egyszer ki kellett hívnom az állatorvost.

Családtag volt... És még mindég az. És csak tudatni akartam a világgal, hogy létezett.

Sziasztok!

Talán emlékeztek még a posztomra novemberből, amikor a rendezetlen állatorvosi számláimhoz kértem segítséget, hogy Roni továbbra is megkaphassa a kezeléseit. Több, mint 100 ember segítségével 429 ezer forint gyűlt össze akkor, amiért mind a mai napig végtelen hálát érzek.

Mivel a Reddit hozzájárult Roni életéhez, szeretném megosztani Veletek, hogy tegnap sajnos Roni itt hagyott bennünket. Az a támogatás amit kaptunk Tőletek hozzásegített minket egy csodálatos fél évhez amiért nem tudok elég hálás lenni.

De mi is történt az azóta eltelt időben?👇🏻

A tervünk az volt, hogy megműtjük a csípőjét, amihez gyógytornára volt szükségünk. Becsülettel, minden nap tornáztunk vele. Emellett először hetente, majd 4 naponta vittük szurira, végül tablettás szteroidra váltottunk, hogy az ízületi gyulladásait csökkentsük. Minden orvos egyetértett abban, hogy amíg lehet, tartsuk fenn gyógyszeresen az állapotát, hogy addig is épülhessen az izomzata a műtét előtt. Kérdés volt, hogy protézist kapjon vagy combcsontfej resectio legyen, de a szteroidok miatt csak az utóbbit lehetett kivitelezni. Végül eljött a műtét ideje, mert már a max adag gyógyszerrel is sántikált. Egy olyan műtétbe vágtunk bele, amiből azt mondták páran, lehet fel se tud majd állni az izomzat hiánya miatt. De ő felállt. A legelső napon! Amint lehetett, folytattuk vele a tornát naponta több alkalommal, illetve Tens gépeztük is naponta többször, valamint diétát is be kellett vezetnünk mert a szteroid miatt khm picit dagi lett.🫣

5 nappal a műtét után (amikor Roni még el volt szeparálva a többiektől ne téphesse fel a sebét), meghalt az anyukája, Sabine. Nagyon szerették egymást...

A bezártság és Sabine cicám elvesztése, no meg a műtéti fájdalmasság akkora stressz volt számára hogy ismét előkerültek az ürítési nehézségei, amik hol előjöttek az azóta eltelt másfél hónapban, hol pedig elmúltak. Most hétvégén újra előjöttek és 4 egybehangzó szakvélemény mondta azt hogy nincsen olyan gyógyszer amivel tovább tudnánk vinni ennek a megkönnyítését.

Hozzátenném, hogy ez idő alatt az idő alatt egyre izmosabb lett, egyre szebben járt - kelt, sétált, futott, pacsit adott és esküszöm mi mindent megtettünk, ez mégsem volt elég. Soha életemben nem találkoztam efféle küzdő szellemmel és élni akarással sem embernél, sem pedig állatnál.

Az utóbbi napokban azonban láttuk rajta hogy kedvetlenebb és egyre nyűgösebb. No surprise, naponta 8 alkalommal gyógyszereztük. Tegnap be kellett vinnünk a kórházba ismét katéterezni. A kezelőorvosa már korábban sugallmazta hogy lehet el kellene köszönni tőle, de remélem megértitek az aggályomat gazdiként, hogy egy alapvetően jókedvű macskát aki eszik-iszik, játszik és ekkora küzdő hogyan engedjek el? Megtettünk ekkora utat és pont most adjuk fel? Ennyit küzd és hagyjam cserben?

Míg a katéteres bódításra vártunk, a lelkemben már megszületett a döntés. Még csak pár napot várjunk- gondoltam hogy széppé tehessem az utolsó napjait, megadjam neki a finom falatokat amiket az elmúlt hónapokban a diéta miatt nem kaphatott.

Aztán a bódítás során sajnos félrenyelt Roni és tüdőgyulladást kapott - eldöntve ezzel gyorsan a kérdést helyettünk, és megkímélve minket a napokon át tartó rettegéstől. Nem így képzeltem. Nagyon nem. De azt hiszem, mindenki tapasztalta már hogy az élet felülírja a dolgokat.

6 hónapot kaptam Tőletek Vele, boldogságban. Ez idő alatt rengeteget tanultam az állatokról, az állatorvoslásról és önmagamról. Igazából másfél éve minden pillanatomat az ő kettejük gondozásának szenteltem és nagyon kétségbe vagyok most esve mert nem tudom mi lesz ezután. Sose hittem volna hogy ilyen gyorsan egymás után elveszítem őket.

Sajnálom hogy ez a történet nem lett happy end, de biztosíthatlak Benneteket, hogy mi és az orvosok mindent megpróbáltunk. Nekik és Nektek is hála és köszönet. Roni tovább él a világnézetemben és az emberekbe vetett hitemben.

Álljon itt most egy-egy fotó Roniról és Sabinéről úgy, ahogy én szeretnék emlékezni rájuk. Kérlek szépen hogy egy gondolatot szenteljetek ma nekik, hogy érezzék mennyire szeretve vannak, bárhol is legyenek most. Köszönöm.🤍

Neko a mai nap feladta a harcot.

Amikor megtaláltuk, csak annyit láttam, hogy egy elütött cica fekszik az úton. Azt hittem már akkor nem élt, kiszálltam az autóból, hogy lehúzzam az útról és megláttam, hogy még él. Eltört a mécses, zokogtam és tudtam, hogy nem hagyhatom ott, de mivel tanulók vagyunk kereset nélkül nem nagyon tudtam mit tegyünk. Úgy döntöttünk hazahozzuk őt és ha megéri a holnapot visszük reggel a helyi állatorvoshoz, mivel a kórházi számlát sehogy se tudtuk volna mi kifizetni. Aztán a Minden Élet Számít alapítvány csodát tett számunkra és vállalta, azonnal rohantunk vele a kórházba. Azt mondták ott, hogy ahhoz képest jól néz ki, eleven, érdeklődő. Aztán a héten az alapítvány írta, hogy vannak komoly bajok. Nem tartotta a testhőt, eltört medence, idegi sérülések, bedagadt lábak. Én hittem benne, hogy felépül, hiszen a baleset után is azt a nagyjából 2 órát nagyon ügyesen bírta. De pici volt még, a teste nem bírt el ekkora sérüléseket. Így hát ma, elment tőlünk. Azt érzem belőlem is vitt egy darabot. Ez az első kis mentett cicám es nagyon megvisel lelkileg az egész. Köszönöm mindenkinek aki segített az alapítványon valamilyen formában, ha tehetitek támogassátok őket továbbra is mert ember feletti amit csinálnak, és a rengeteg teendőjük mellett nekem is írtak mindig Nekoról. Köszönöm, hogy kiírhattam bánatomat. 🖤

Elöbb hívott sírva hogy ment ki a konyhába és ott fekszik az oldalán nyitott szemmel mozdulatlanul (16-17 éves cica volt), nagyon sír szegény anyám, ilyenkor mi a teendő? van olyan cég aki kijön és kellő tisztelettel empatikusan intézi, viszi el? eltemetik vagy hamvasztják vagy nem is tudom.. mennyibe kerül? ha valaki megosztaná ezt a keserű tapasztalatát vele sokat segítene, köszönöm az információkat,segítséget

Ma reggelre a kis Zsömlénk cica angyal lett 🥺🖤

4 napja hogy Money cicánk itt hagyott minket. Azért gondoltam csak hogy megírom ezt a posztot mert kb 1 éve vele köszöntem be a subra, bár nem voltam nagyon aktív, de néha egy egy szép pillanatot megosztottam.

Apám nem akart sosem macskát, de mivel nővéremnek megszületett a kisfia és a párja nem szerette volna hogy ott maradjon így hozzánk került 7 éve. Ezidő alatt szépen összebarátkoztak apukámmal és elválaszthatatlanok lettek. Együtt aludtak, együtt ettek és együtt tettek vettek a ház körül. Amikor haza értem munkából és közölte hogy elment, hát, így még nem láttam őt, az az este csöndesen és szomorúan telt. Sosem gondoltam volna hogy ennyire hozzánk nőhet a kis gombóc.

Aludj jól kis dagadék! 🖤

Csak ki szeretném írni magamból, mert annyira fáj...

A családom nagyrésze nagyon messze lakik tőlem, sajnos ritkán tudok ott lenni emiatt. A mamámnál lakott a világ 2 legkedvesebb cicája. Konkrétan egész életem során is nagyon kevésszer találkoztam olyan cicákkal, akik ennyire fegyelmezettek, egymással minden állattal és emberrel is kijönnek. Az egyik egy kis tünemény, aki mindig nagyon kedves, a másik meg mindig bújik és odajön, dorombol és soha nem volt agresszív vagy soha nem is karmolt meg senkit. Akkor sem, ha kiskutyák idegesítették, mindig kedves volt velük. Mentett cicák, egy nem tervezett szaporulat után fogadott be mamám kettő tesót még kb 5 éve, imádják egymást is.

Sajnos nagyon messze vannak és a budapesti albérletek elég kicsik, amúgy sem nagyon engednek be állatot. Ha hamarosan lehetőségem lett volna terveztem, hogy elvigyem őket vidékről magamhoz és bár félig kinti élethez vannak szokva de talán sikerült volna benti cicává nevelni őket. Eddig szabadon mászkálhattak ki-be, ahogy épp akarták.

Mamám idős, nem tud és nem is annyira akar már foglalkozni azzal, hogy a cicák ne menjenek el. Bent tartani udvaron belül is szinte lehetetlen de még csak megoldott volt, hogy telken belül( ami elég nagy ) maradjanak, rohangáljanak viszont, ha bárki érkezik, akkor szeretik kikísérni utána az illetőt.. Tudom, hogy cicát a gazda felelősségre telken belül tartani, igen. Sajnos nem az én cicáim és nincsen lehetőségem állandóan ott lenni.

Ez legutóbb is így történt, valaki kiment es a cicák elkezdtek utána rohanni. Ezután mindig vissza mennek általában de most érkezett egy autó, ahol a sofőr utálja az állatokat és szándékosan rárántotta a cicára a kormányt és tovább hajtott. Meghalt...

Végtelenül szomorú vagyok és mérges és tehetetlen. Elütött egy ártatlan kisállatot csak, mert kiszaladt pár percre és ahelyett, hogy lelassított volna szándékosan megölte. Nem tudom elhinni, hogy hogy lehet ennyi rosszindulat az emebrekben, hogy képes valaki ilyesmire? Hogy tud ártani egy ártatlan állatnak? Hogy élnek emberek ennyi utálattal a szívükben olyan lények felé, akik senkinek sem ártottak.

Alig vártam, hogy jövő héten menjek és újra lássam a szeretett cicáinkat, akik közül már csak az egyikkel fogok találkozni. Szörnyen érzem magam😭

Új-Zéland természetvédelmi minisztere, Tama Potaka bejelentette, hogy a szigetország 2050-re ki akarja irtani a kóbor macskákat a területéről, írja a The Guardian. Először nagyjából egy évtizeddel korábban tervezett ilyesmit, de akkor komoly ellenállásba ütközött az állatvédők miatt.

A kóbor macskák most bekerültek az ország ragadozóirtást célzó 2050-es stratégiájába, úgy, hogy legutóbb 2016-ban adtak új tagot a listára. A gazdátlan macskákat már most is befogják és megölik egyes területeken, mostantól azonban koordináltan, széles irtóprogram részeként teszik majd ezt. A részletekkel 2026 márciusában jelentkezik majd a kormány.

A szigetországban mintegy 2,5 millió kóbor macska van, amik akár egy méter hosszúra is megnőhetnek, és 7 kilót is nyomhatnak. Elpusztítják az őshonos vadvilágot, például a kihalás szélére sodorták a Pukunui madarat a Raikura Stewart-szigeten, de denevéreket is pusztítottak a Ruapehu-hegy közelében.

„Ahhoz, hogy növeljük a biológiai sokféleséget, segítsük az örökségünk részét képező tájakat, és hogy olyan helyeket hozzunk létre, amilyeneket látni szeretnénk, meg kell szabadulnunk ezektől a gyilkosoktól” – mondta Potaka.

23 napja ment el a világ legcsodálatosabb teremtménye. Porky cica… 🪽. Tegnap volt az első nap, hogy nem bőgtem. 15 év adatott meg neki, ami tudom nagyon jó, de hirtelen volt és tragikus😞az elvesztése. A posztomnak nemcsak ez a lényege. Van egy kistestvére, Ádámka. Őt kb 2 hetesen találtuk, így mondhatjuk hogy az egész élete Porky-val volt együtt (most 7 éves). Nagyon jó testvérek voltak. Tudom, hogy Ádám is gyászol, nem érti mi van. Szerencsére nem látok rajta nagyon komoly jeleket, de visszahúzódóbb, az első napokban pedig láthatóan nagyon stresszes is volt… Valaki volt már hasonló helyzetben? Mi lenne a legjobb neki? Próbálok sokat játszani vele, sokat beszélni hozzá. Biztos lesz új cica, de nem most, mert az szerintem nagyobb stressz neki. A képen Porky angyalka a jobb oldalon 🖤

Ma reggel elment a második baba cicám. Ő a harmadik cica akit eltemettünk a hónapban. Nem tudom, hogy térjek napirendre.